Sajtómegjelenések

SziaBori! - Ezzel a címmel jelentette meg új albumát az idén 20 éves szülinapját ünneplő Apnoé zenekar. De nem csak Boriknak küld "sziá"-t a zenekar. Két gyerekeknek szóló album után újra a rockzenei színpadokon köszönthetjük a 6. lemezét kiadó bandát!

A kisfiam apukája, József, a családi programfelelősünk, néhány nappal ezelőtt egy zenés mesejátékra lett figyelmes, amelyet az egylet hirdetett meg. Mivel a 18 hónapos kisfiúnk egyre inkább érdeklődik a zene, gyerekdalok, mondókák és a tánc iránt, ezért úgy gondoltuk, hogy mindenképpen érdekes lehet a számára, ha bevezetjük őt a mesejátékok...

Őszi dalpremiere után újabb dallal jelentkezett az Apnoé. Az időzítés nem véletlen, hiszen épp ma 142 éve született Ady Endre, a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője. A zenekar egyik legismertebb versének megzenésítésével tiszteleg előtte születésnapján, nem is akárhogyan, hiszen a Héja-nász az avaron alá sikerült egy olyan kicsit...

Az Apnoé zenekar a jövő év elején jön ki következő albumával, azonban az anyagról egy dalt már idén ősszel megjelentettek. A "Nemállat" című szerzeményhez klip is készült. A srácok már akkor jelezték, hogy még idén több dalt szeretnének publikálni. Nem is kellet rá sokáig várni. A dal apropóját Ady Endre születésnapja adja, hiszen a zenekar a...

A könyv különlegessége, hogy komplex művészeti élményt is ad egyben: Rátkai Kornél rajzai vizuális élményt adnak, a könyvhöz csatolt cd a zenei élményt nyújtja: az Apnoé zenekarral bulizhatunk Lackfi János dalszövegeire. Jó olvasást, táncolást kívánunk a könyvhöz.