Apnoé zenekar

Kislemez hamarosan

Csillagspájz

Az elmúlt években akusztikus műsorunkkal bejártuk az országot. Ennek az időszanak lezárásaként közzétesszük online felületeinken az egyik legbensőségesebb lakiteleki koncertfelvételünk részleteit. Megjelenés 2023.05.07-én várható.

Apnoé a színpadon

Itt találod aktuális műsorainkat leírással, videókkal:

Légy jó mindhalálig

Az elmúlt három évben, keresztül-kasul jártuk az országot. Voltunk Keleten és Nyugaton, Délen is, meg Északon, mindenfelé kerestük a kincseket, találtunk is, nem keveset. És azt ígértük, nem is olyan régen, hogy nem a Kincskereső kisködmön lesz az utolsó kötelező olvasmány, amit a mai gyerekek füléhez, nyelvére fordítunk.

Hát mi ismét szövetkeztünk Lackfi János barátunkkal, ő meg írt nekünk egy rakás szuper dalszöveget, Móricz Zsigmond, Légy jó mindhalálig című regényének mondanivalójából. Mi meg fogtuk, s ahogy szoktuk, kiráztuk a poros gúnyájából ezt a remek regényt, gondosan figyelve arra, hogy minden titkát-tudományát megőrizzük.

Az alábbi ablakra kattintva már hallgatható is a frissen megjelent lemez:

Elkészült az új Apnoé"gyerök"

Légy jó mindhalálig - Ponyvaszínház kezdőknek és haladóknak

Beérett "kötelező olvasmányokat" feldolgozó kölyökszínházunk következő darabja. Nagy izgalommal készítettük.

ApnoeVlog

Legutóbbi bejegyzések  

Kaszás Kornél készített interjút Gergővel a Manna FM-en. "Lackfi Jánossal közösen gondolják újra a kötelező olvasmányokat!"